IDF. Pontszerző Pápa. eredmények
2011.12.12

Egyesületünk versenyzői december 10-én Pápán léptek idén
utoljára színpadra, azzal a céllal, hogy az IDF. pontszerző
versenyen minél több pontot gyűjtsenek a világbajnoki
kvalifikációhoz.
Mint púp a hátunkra, körülbelül annyira hiányzott ez a
verseny, hiszen az elhúzódó, igen hosszú évad és az
egyesületünket nyáron ért változások miatt, jelentős
elmaradásaink vannak. Mindezek ellenére úgy gondolom
nem vallottunk szégyent, sőt annak ellenére, hogy a régi
gyakorlatokkal mennyire keveset foglalkoztunk, érzésem
szerint jól helyt álltunk, sőt voltak versenyzőink közül akik
talán életük legjobbját nyújtották!
A versennyel és az eredményekkel kapcsolatban az érzések
elég változatosak, de elégedetlenkedésre egyáltalán nincs okunk!
A Fantasy szólókban Földesi Lili aranyérme magáért beszél!
Lili úgy nyerte meg a pontszerző versenyt, hogy a verseny előtti
napon még 39 fokos lázzal otthon feküdt., ám a teljesítményén
ez szerencsére nem látszódott meg. A selejtezőben hiba nélkül
dolgozott, a döntőben már kicsit mérsékeltebben döngicsélt,
de ettől függetlenül maximális elismerés jár neki!
Szintén csak felsőfokban lehet beszélni Horváth Réka
szerepléséről, aki szerintem élete legjobbját adva lett ezüstérmes.
Rékával együtt indult Kocsis Evcsi aki mindent ugyanúgy csinált ,
mint eddig… tökéletesen! Ezután elérkezett az eredményhirdetés
és vele a döbbenet! Értetlenül állunk ezen eredmény előtt...
Herczeg Regi eredménye szintén váratlanul és kellemetlenül ért
minket, ám Regikének is nagyobb önbizalommal kell dolgoznia!
A két duónk hibátlanul teljesített, de ez most a pontozóknak
kevés volt. Ahogy átfutottam az eredménylistát nem lehetett
nem észrevenni, hogy mennyire másképp látták a pontozók
a gyakorlatokat és ezzel egyáltalán nincs probléma, hiszen
rengeteg szabadságra ad lehetőséget a minket érintő
fantasy és a free show kategória!
Ezen a versenyen is, mint szinte minden komoly táncversenyen
hol rosszul, hol viszont jól jöttünk ki ebből. Szóval ezzel
kapcsolatban nincs új a nap alatt. Talán csak egyetlen dolgot
furcsálltam, pont az egyik duónk kategóriájával kapcsolatban,
mégpedig azt, hogy egy fantasy kategóriában történet, kellék és
háttér nélkül, két ugró sorral, szaltóval és más akrobatikával,
(hozzáteszem kiváló free gyakorlat) miként lehet dobogóra
állni? Remélem ez nem lesz trend és minden marad a helyén,
hiszen mindenki érdeke az, hogy tudja milyen kategóriában
milyen gyakorlattal induljon!
A free showban a legkisebb dobta a legnagyobbat!
Simon Alexa úgy nyerte meg élete első youth versenyét, hogy
ő bizony idén még mini korcsoportosként vitézkedett a
táncversenyeken. Alexa kiemelkedően teljesített, pedig előzetesen
aggódtam érte, hiszen ez egy könnyűnek egyáltalán nem nevezhető
kategória volt! A pontozók most viszont mellettünk döntöttek, így
a kisember nagy sikert aratott! Gratulálunk Alexa!

Ha Ali korcsoportja nem volt nehéz, akkor mit lehet mondani
Kocsis Lili junior korcsoportjára? Mi 2006 óta járjuk a
különböző táncversenyeket, de ilyen erős korcsoport és
ilyen színvonal sehol sem volt! Senki semmiben nem
lehetett biztos és még a döntőbe is nagyon nehéz volt bekerülni!
Lilinek ez az első helyen sikerült hármas holtversenyben egy
tökéletes gyakorlattal, de a fináléban már becsúszott némi
bizonytalanság így világbajnokunk lecsúszott a dobogóról.
Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen Lilit nem olyan
fából faragták, akit gyorsan meg lehet törni! Talán még
Jó időben is jött ez az eredmény, hiszen ő szereti a kihívásokat!
Tagscherer Zsófi immáron felnőttek között szerzett értékes
pontokat. Egy testvérpár is bemutatkozott egyesületünk színeiben,
Koroknyai Virág és Kamilla esett át Pápán, a tűzkeresztségen.
Ezúton is szívből köszöntjük őket és sok sikert kívánunk nekik!
Számukra bizonyosan a csapat miatt lesz emlékezetes ez a nap.
A kiscsapatok között „papírforma” eredmény született és itt
még trióként szerezték meg a lányok a második helyet.
A nap zárásaként a talán legjobban várt kategóriában is
nagyon húzós és viszonylag népes mezőny gyűlt össze!
Pontosan ez volt az egyetlen ésszerű érv amellett, hogy ez a
csapat induljon ezen a viadalon. Hihetetlen versenyt kellett
futni az idővel, de igen így utólag megérte! Miénk lett az
első hely és miénk lett a legértékesebb trófea is!
Méltó befejezése történetünk legeredményesebb és leghosszabb
esztendejének! Szerencsére így kisimultak a még korábban
esetlegesen megkeményedő vonások! Gratulálok csajok!
Itt szeretnék köszönetet mondani a csapat nevében
Virág és Kamilla szüleinek, valamint a festőnek, hiszen nélkülük
most egy nagy élménnyel és eredménnyel lennénk kevesebbek!

Innen kis pihi……de nem nekünk!
A lemaradást valamikor pótolni kell!
Szép volt csajok!
Hajrá Gilda Max!
A pontszerző hivatalos eredménylistája:


Evcsi
(István, 2011.12.12 12:47)